A nagy tapasztalattal és tudással rendelkező önkéntes és hivatásos vezetőink egyedülálló szervezetet építenek a diaszpórában élő magyar zsidó közösség számára.
Lévai Gábor – Kuratórium elnöke
Gábor Budapesten született, de gyerekkorában még nem tudott zsidó származásáról, mert nagyszülei az unokákat meg akarták védeni a fenyegetéstől és a borzalmaktól. Így csak tinédzserkorában egy családi ebéd alkalmával derült ki számára a titok. Középiskolai éveinek végén, a kommunizmus bukása után az egyik első magyar csoporttal Izraelbe utazhatott egy 6 hetes programra. Ez megváltoztatta életét, mert sok új barátot szerzett és visszatalált zsidó gyökereihez is, ám inkább a hagyományok tisztelete, mint a vallásosság ragadta meg. |
|
Szőnyi István – Alapító
1955-ben született Budapesten. Szülei érintettek voltak a Holokauszt borzalmaiban. Édesapja vallásos ember volt, aki révén aktív közösségi életet élt. |
|
Kulcsár György – Alapító
1930-ban született Magyarországon. A holokauszt borzalmait Budapesten élte túl, majd 1956-ban feleségével Kanadába emigrált. Három évtizedet Montreálban élt, majd sok más barátjához hasonlóan Torontóba költözött. Ingatlan kereskedelemmel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben önkéntesen vezette – a mára már megszűnt – magyar-zsidó gyökerekkel rendelkezőknek a New Horizon Day Centre For Seniors klubot. György örömmel vállalta, hogy alapítója legyen a Memories Without Borders Magyar-Zsidó Diaszpóra Szervezetnek. |
|
Kürti Csaba – Projektmenedzser Csaba 1976-ban született Pécsett. Sok más zsidó fiatalhoz hasonlóan, 1990-ben a rendszerváltás követően kapcsolódott be aktívan a zsidó közösségi életbe. 1994-től összefogta szülővárosa zsidó fiataljait és közösségi programokat szervezett számukra, majd 2002-ben megalapította testvérével a legnagyobb magyarországi zsidó közösségi portált és társkeresőt Jewish Meeting Point néven. Csaba a Pécsi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán és a Gábor Dennis Főiskolán tanult. Pénzügy és marketing szakirányú, valamint IT mérnöki diplomával is rendelkezik. Zsidósággal kapcsolatos tanulmányait Svédországban a Paideia Jewish Studies programja keretében folytatta. Csaba informatikai projektvezetőként és üzleti elemzőként dolgozott. A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség stratégiai igazgatója volt, ifjú korában operatőr és kreatívként dolgozott Magyarország egyik legjobb animációs filmstúdiójában. Az elmúlt 25 évben Csaba több zsidó szervezetnek volt az alapítója, vezetője és önkéntese. Házas, három leánygyermek édesapja. |